Napelem Villanyszerelés

A hazánkban is egyre jobban elterjedt napelemrendszerek telepítésekor fontos, hogy pár szempontra odafigyeljünk.

Az első, és talán a legfontosabb, hogy minden esetben bízzuk szakemberre a telepítést, hiszen a nem megfelelő beszerelés/telepítés esetén amellett, hogy nem fogjuk tudni kihasználni maximálisan a rendszer teljesítményét, anyagi károkat is okozhatunk magunknak.
A második, hogy győződjünk meg róla, hogy a kiválasztott rendszer megfelelő-e a jelenlegi áram hálózathoz. Ha ezt elmulasztjuk előfordulhat, hogy újra kell csináltatni a vezetékezést, vagy esetleg villanyórát kell cserélni, ami szintén nagy anyagi kiadáshoz vezethet. A harmadik, hogy ha már megvan a napelemrendszerünk, akkor ne a telepítéshez szükséges egyéb eszközökön -tartószerkezet, inverter -próbáljunk meg spórolni. Mivel a napelemrendszereket 30-40 évre tervezik, egy silányabb rozsdásodása hajlamos tartószerkezettel a későbbiekben okozhatunk magunknak károkat. Az inverter esetében, amellett, hogy az áramszolgáltatók pontosan meghatározzák, hogy milyen invertert lehet felhasználni, szintén fontos a megbízható minőség, ezért érdemes odafigyelni a gyártó által biztosított garancia időre (egy olcsóbb inverter esetében, a gyártó nagy valószínűséggel nem fog 6-8 év garanciát biztosítani). A negyedik szempont a megfelelő szakember kiválasztása. Minden esetben legyünk körültekintőek a kiválasztásnál, hiszen a napelemrendszerünkre fogunk támaszkodni a következő 30-40 évben.
A rendszer kiválasztásánál, telepítésekor oda kell figyelni a tetőszerkezet dőlésszögére, illetve a tájolásra. Ugyan a napelemrendszereket bármilyen tetőre fel lehet szerelni, érdemes nem elfelejteni, hogy 25 35 fokos dőlésszög az optimális. A legoptimálisabb tájolás a napelemrendszerek esetébe a déli tájolás. Abban az esetben, hogy az ingatlanunk nem megfelelő tájolású, abban az esetben sem kell lemondani a napelemrendszerről, hiszen azok nem csak tetőre szerelhetőek, hanem például a kertbe is telepíthetőek.
A napelemrendszereket minden esetben engedélyeztetni kell a fogyasztás szerinti áramszolgáltatónál, illetve abban az esetben, ha 50kVA-os teljesítményt meghaladó rendszert szeretnénk telepíteni, akkor építési engedélyre is szükségünk lesz. Az engedélyek beszerzésével nem szabad túl sokat várni, ugyanis nagyjából 2-3 hónap az eljárás.