Napelemrendszer telepítése, ügyintézéssel

A napelemrendszerek egyre nagyobb elterjedésében nemcsak az energiaszámlák játszanak szerepet, hanem a tudatosság is, hiszen a napelemek segítségével környezetbarát, tiszta energiaforrásra tehetünk szert.

A hazánkban is egyre jobban elterjedt napelemrendszerek telepítésekor fontos, hogy pár szempontra odafigyeljünk.

Az első, és talán a legfontosabb, hogy minden esetben bízzuk szakemberre a napelemrendszer telepítését, hiszen a nem megfelelő beszerelés/telepítés esetén amellett, hogy nem fogjuk tudni kihasználni maximálisan a napelemrendszer teljesítményét, anyagi károkat is okozhatunk magunknak.

A második, hogy győződjünk meg róla, hogy a kiválasztott rendszer megfelelő-e a jelenlegi áram hálózathoz, mert, ha ezt elmulasztjuk előfordulhat, hogy újra kell csináltatni a vezetékezést, vagy esetleg villanyórát kell cserélni, ami szintén nagy anyagi kiadáshoz vezethet.

 A harmadik, hogy ha már megvan a napelemrendszerünk, akkor ne a telepítéshez szükséges egyéb eszközökön -tartószerkezet, inverter -próbáljunk meg spórolni.
A napelemrendszereket 30-40 évre tervezik, egy silányabb rozsdásodásra hajlamos tartószerkezettel a későbbiekben okozhatunk magunknak károkat. Az inverter esetében, amellett, hogy az áramszolgáltatók pontosan meghatározzák, hogy milyen invertert lehet felhasználni, szintén fontos a megbízható minőség, ezért érdemes odafigyelni a gyártó által biztosított garancia időre (egy olcsóbb inverter esetében, a gyártó nagy valószínűséggel nem fog 6-8 év garanciát biztosítani).

A negyedik szempont a megfelelő szakember kiválasztása. Minden esetben legyünk körültekintőek a kiválasztásnál, hiszen a napelemrendszerünkre fogunk támaszkodni a következő 30-40 évben.

A napelemrendszer telepítése előtt minden esetben helyszíni felmérés szükséges.  A helyszíni felmérés során a szakemberek felmérik a napelem helyéül szolgáló tető szerkezetét, terhelhetőségét, tájolását, és dőlésszögét, illetve az esetlegesen árnyékoló növényeket, épületeket, épületelemeket. A napelemrendszer telepítésekor oda kell figyelni a tetőszerkezet dőlésszögére, illetve a tájolásra. Ugyan a napelemrendszereket bármilyen tetőre fel lehet szerelni, érdemes nem elfelejteni, hogy a maximális teljesítményhez a 25 - 35 fokos dőlésszög az optimális. A legoptimálisabb tájolás a napelemrendszerek esetébe a déli tájolás. Azonban abban az esetben sem kell a napelemrendszerről lemondani, ha az ingatlanunk nem megfelelő tájolású, hiszen azok nem csak tetőre szerelhetőek, hanem például a kertbe is telepíthetőek.
A napelemrendszereket minden esetben engedélyeztetni kell a fogyasztás helye szerinti áramszolgáltatónál, illetve abban az esetben, ha 50kVA-os teljesítményt meghaladó rendszert szeretnénk telepíteni, akkor építési engedélyre is szükségünk lesz. Az engedélyek beszerzésével nem szabad túl sokat várni, ugyanis nagyjából 2-3 hónap az eljárás.

Ha megfelelő minőségű, illetve kapacitású napelemrendszerrel termeljük meg háztartásunk villamosenergia-szükségletét, akár évtizedekre tervezhetünk ezzel a környezetbarát, tiszta energiaforrással. Az üzemeltetése pedig szinte teljesen karbantartásmentes.

Napelemrendszer telepítésével forduljon hozzánk bizalommal!