Előnézet

A koszos klímától kapható betegségek – és amit ellenük tehetünk

Amennyiben nem tisztíttatjuk rendszeressen a klímánkat, ( tavasszal a fűtés befejeztével, ősszes a hűtés befejeztével ) abban az esetben a lakásból beszívott levegőből a por rátapad a szélkerékre, ventilátorra. Ha a Ön állandóan kikapcsolja , majd bekapcsolja a készülékét, elősegíti, hogy leállításkor a hőcserélőn lecsapódott párában álljon készüléke, ezért a szélkeréken és a légcsatornában megtapadt por is átveszi a párát, és szó szerint berohad és penészes lesz az egész rendszer. 

Majd újboli inditáskor ezt a penészes mikróbákat fújja ki magából a klíma amit Ön és családtagjai belélegeznek. Ez a gyerekekre kimondottan veszélyes! 

Ebből alakulhatnak ki a légúti megbetegedések.   

A légiós betegség modern, „civilizációs” kór. A nevét egy 1976-os, veterán katonai találkozó után kapta. A légkondicionált helyiségben megtartott rendezvény után sorozatos, súlyos tüdőgyulladás lépett fel a résztvevőknél.

A súlyos, kétoldali tüdőgyulladást okozó Legionella baktériumok a nem megfelelően tisztított légkondicionálókban, beltéri klímaegységekben telepednek meg, és az azokon átáramló levegővel jutnak be az emberi szervezetbe. Gyakran telepednek meg a beltéri légkondicionálók párásító szekciójában, légcsatornákban, hőcserélő felületeken.

A Legionella baktériumok optimális szaporodási hőmérséklete 25 és 42 Celsius-fok között van. 

A Legionella baktériumok kétfajta megbetegedést okozhatnak:

  • Súlyos, hidegrázással, magas lázzal, száraz vagy hurutos köhögéssel társult tüdőgyulladás, amely kezelés nélkül életveszélyes állapotot is okozhat. Lappangási ideje 2–10 nap.
  • Ennél ritkábban fordul elő a Pontiac-láz. Ezt influenzaszerű tünetek jellemzik, tüdőgyulladás nélkül; izomfájdalmak, magas láz tapasztalható. Szerencsére 2–5 nap alatt, általános kezelés mellett (sok vitamin, pihenés) a betegek meggyógyulnak. Halálos kimenetelre nem ismer példát az orvostudomány.

A szisztémás gombafertőzés gyakoribb, mint a legionellosis. Sokszor egyszerre több gombafaj okozza a betegséget. Főleg a legyengült szervezetek, a krónikus betegségben szenvedők vannak kitéve a fertőzés okozta súlyos tünetek jelentkezésének.

A gombák spórája, a légutakba jutva, főleg alsó légúti megbetegedést és tüdőgyulladást okoz.

A radiológiai vizsgálat során nem lehet egyértelműen megállapítani a fertőzés okát – a vérből mutathatók ki a gombaantigének, vagy, ha a vérvizsgálat nem jár sikerrel, akkor szövettani mintát kell venni a tüdőből. 

A kezelést minél hamarabb el kell kezdeni, mivel idővel a gomba megtámadhatja a szívet, a vesét, a szemeket, és akár agyhártyagyulladást is okozhat.

De még csak baktérium vagy gomba sem kell: egy náthához, megfázáshoz az is elég, ha a kinti kánikulából egy klimatizált térbe lépünk, és „megcsap” bennünket a helyiség hűtött levegője, ami sokszor akár 15 fokkal hűvösebb, mint a kinti levegő.

Ideális esetben a belső hőmérséklet folyamatosan alkalmazkodik a külső hőmérséklethez, és ahhoz képest maximum 4-6 fokkal hűti le a levegőt. Ekkora enyhülés bőven elég a kellemes közérzethez. Legtöbb esetben azonban ennél sokkal alacsonyabbra állítják a helyiségek hőmérsékletét, aminek alapos meghűlés lehet a következménye.

A tartósan alacsony hőmérséklet további veszélyeket rejt, főleg akkor, ha a hideg levegőáramlat éppen a nyakukba vagy a végtagokra irányul. Ebben az esetben ugyanis akár komoly ízületi gyulladást is kaphatunk.

Hogyan védekezhetünk a betegségek ellen?

HŰTÉSNÉL NINCS KAPCSOLÁS CSAK FOKOZAT VÁLTOZTATÁS! 

A VENTILÁTOR LEGYEN "AUTÓ" MÓDBAN, HOGY A GÉP TUDJON SZABÁLYOZNI. 

MINDIG AZONOS HŐMÉRSÉKLETEN TARTÁS A LEG ENERGIATAKRÉKOSABB!

EZZEL MEG IS ELŐZTÜK A PENÉSZEDÉST! 

  • A megelőzés egyik alapja a speciális szűrők rendszeres karbantartása. Az otthon, a munkahelyen, az autóban felszerelt klímát évente legalább egyszer (ŐSSZEL) vegyszeresen ki kell tisztíttatni.
  • Gondoskodjunk a mérsékelt hűtésről, és ne tartózkodjunk a klímából kiáramló hideg levegő útjában.
  • Legyen mindig bekapcsolva klímája, ezzel engedélyezi az INVERTERES KLÍMA fokozatos szabályzását, amikor elkezdi elérni a kívánt hőmérsékletet, a kommpresszor fordulata csaökken, ezzel energiát takarrít meg, valamint nem hideg levegőt fog fújni klímája.  
  • A szárító hatás ellen bőséges folyadékbevitellel, hidratáló krémekkel és műkönnyel védekezhetünk.
  • Ha klimatizált helyen dolgozunk vagy vásárolunk, érdemes magunkkal vinnünk egy vékony kardigánt, pulóvert, hogy elkerüljük a meghűlést.
  • Az immunrendszerünket C-vitaminnal erősíthetjük.